„Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos (istenfélőknek – Károli) embereknek látlak titeket,
mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt írva.
AZ ISMERETLEN ISTENNEK.
Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.” Ap.csel 17,23-24.
Napi Igénkben Pál Athénbe, a kultúra és a filozófia fellegvárába érkezik második missziói útján. Itt azzal szembesül, hogy bálványszobrok sokasága mellett a lakosok számítóak: igyekeznek minden istent imádni, de ha valamelyikről megfeledkeztek volna: még az Ismeretlen istennek is állítanak egy szobrot. Biztos, ami biztos alapon: a biztonságot keresik. Pál nem szúrja le hallgatóit, hogy bálványimádók, hogy számítóak, hanem arra épít bizonyságtételében: hogy istenkeresők. Így mutatja be nekik a számukra ismeretlen Istent: a Teremtőt, aki Krisztusban megváltott és kínálja az örök életet és a feltámadást.
Ma is sok helyen, úton keressük a biztonságot. Sok mindenre áldozunk időt, erőt, anyagiakat. Kultúrában, tudásban, filozófiákban, trendi önmegváltásos, teljesítményes, megfelelős tanításokban. Műveltek és kulturáltak vagyunk. De hiszünk-e? Hisszük-e az örök élet és a feltámadás evangéliumát?
Ma hálát adhatunk:
– az evangélium tiszta hirdetéséért
– gyülekezetünk tagjaiért, akiknek Isten különleges talentumokat adott: énekeseinkért, zenészeinkért, szavalóinkáért.
Könyöröghetünk:
– a városunkért, a város vezetőiért
– a Selye János Egyetemért, vezetőiért, hallgatóiért – hogy ne csak tudásban, hanem hitben, emberi tartásban, becsületben is gyarapodjanak
– a kultúrát hordozókért itt a Felvidéken, hogy tehetségükkel Isten dicsőségét és a mi javunkat is szolgálják
– az élő Istenhez való megtérésért, ébredésért
– a gyermeket várókért és betegeinkért
ALKALMAINK
2023. október 20. PÉNTEK:
11:00 – Istentisztelet – Timóteus
15:00 – Házi bibliaóra – Hozák család
15:30 – Konfirmáció előkészítő – VIII. évf. – ELMARAD: konfi hétvége Bátorkeszin
16:30 – Konfirmáció előkészítő – IX. évf. – ELMARAD
17:00 – Fritz Beke Éva PhD: Szájhagyomány és valóság – Központi Erőd – Szekeresgazdák előadóterme
17:30 – Énekkar – VÁRJUK az énekelni szeretőket – Kollégiumban – ELMARAD
18:00 – IFI bibliaóra VÁRJUK szeretettel a Fiatalokat – ELMARAD
2023. október 21. SZOMBAT:
14:00 – egyházmegyei Pedagógus Konferencia – Martos, Dr. Szászi Andrea: Reziliens vagyok? c. előadása
2023. október 22. VASÁRNAP:
08:00 – Istentisztelet Izsán
10:00 – Istentisztelet – konfirmandusok bemutatása, aranymenyegző: Turányi Mária-József
keresztelő: Siliga Emma
GYERMEK-ISTENTISZTELET -várjuk a gyerekeket MINDEN VASÁRNAP 3 éves kortól, de a kisebbeknek és szüleiknek is rendelkezésére áll a játékokkal, pelenkázóval felszerelt kuckós baba-mama terem a templom mellett – itt hallgatható a templomi istentisztelet is.
18:00 – istentisztelet
2023. október 23. HÉTFŐ:
18:00 – Bűnbánati istentisztelet
18:00 – Házi bibliaóra – Nagy Ilonkánál (Eötvös u.) – ELMARAD
2023. október 24 KEDD:
12:15 – Áhitat – Csillag óvoda-bölcsőde alkalmazottak
16:30 – Nőegylet – Spátay Adriana – Megemlékezés Oláh Ica néniről – gyülekezeti terem
18:00 – Bűnbánati istentisztelet
2023. október 25 SZERDA:
14:00 – Áhitat – Timóteus alkalmazottak
15:00 – Napsugár csoport – Kollégium
18:00 – Házi bibliaóra – Vajkai Család (Privigye u.) – ELMARAD
18:00 – Bűnbánati istentisztelet
2023. október 26 CSÜTÖRTÖK:
14:00 – Bibliaóra – Timóteus
17:00 – Bibliaóra – Kollégium
18:00 – Istentisztelet + Presbiteri gyűlés
HÍVOGATÁS- IMAKÖZÖSSÉG
Gyülekezetünkben több éve végzi áldott szolgálatát az EGYAKARATTAL IMACSOPORT. Sok egyéni, családi és közösségi nehézséget vitt a csoport imádságban az ÚR elé – akár név nélkül is. Több imameghallgatás, gyógyulás örömével buzdította a csoportot Isten erre a szolgálatra (SDG!).
Ez egy „virtuális” közösség. E-mailben értesítjük egymást, az imatémákról (testi, lelki betegségek, gyász, gyermekfogadás..stb- amiért közösségként imádkozunk, mindenki akkor és ott, amikor teheti.) Aki szívesen bekapcsolódna ebbe a szolgálatba, kérnénk egy e-mailt a reforkom@gmail.com e-mail címre, hogy felvehessük a kapcsolatot.
Jézus is bátorít bennünket erre a közbenjáró szolgálatra:
„Kérjetek és adatik…Te pedig, amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és imádkozzál a te Atyádhoz…” Mt6,6
FELHÍVÁS
Tisztelettel felhívjuk a Testvérek figyelmét az egyház-fenntartói járulék (egyházadó) rendezésére. Presbitériumunk határozata alapján egy évre a járulék 30 €, amelyet a konfirmált, 18. életévüket betöltött egyháztagok fizetnek.
Köszönjük, hogy Testvéreink részt vállalnak gyülekezetünk anyagi terheinek hordozásában, és imádkoznak is közösségünk életéért.