„Mert békességben vetnek, a szőlő megadja gyümölcsét, a föld megadja termését, az ég megadja harmatát,
… én megsegítlek benneteket, és áldottak lesztek – mondja az ÚR. ” Zak 8, 12-14
De nagy szükségünk van áldásra! De nagy szükségünk van munkánk áldására! De nagy szükségünk van az Istenre!
Zakariás könyve erről (is) szól. A nép már hazajött a 70 éves babiloni fogságból. Romokat találnak.
Az elvadult földet termővé kellene tenni. Ugart szántani, követ törni. Építeni kellene. Házat maguknak és az Istennek, hiszen a templom is romokban.
De mielőtt hozzákezdenek: tisztulni kell. Zakariás már olvasott fejezetei (1-7) erről szólnak. Csak a bűnbánat után van áldás. Van keménység, ugar, rom az életedben? Gyümölcs kellene, építkezni, erősödni lenne jó?
Böjt van. Ha áldást szeretnénk, ha gyümölcsét szeretnénk látni a munkánknak, jó, ha Isten elé állunk.
Betkó András egy szép versének részletét (Isten ekéje) imádságként, személyes könyörgésként is olvashatjuk :
A szívem, a lelkem hadd legyen,
Uram, a te szántófölded,
művelj csodát rajtam és bennem,
hogy jóból teremjek többet!
Áldó kezed legyen az ekén,
mely a szívemben szántogat.
Ma könyöröghetünk még:
– a földműves munkájáért, hogy általuk kenyér (is ) kerül az asztalunkra
– Isten áldásáért, esőért, napsütésért, hogy teremjen a föld
– templomunk felújításának folytatásáért
– intézményeink életéért: Csillag óvoda és bölcsőde, Timóteus ház
Hálát adhatunk:
– Isten méltat bennünket arra, hogy a magvetés szolgálatában, országának építésében segítői lehetünk
– áldást kapunk, hogy áldást adjunk
ALKALMAINK
2024. február 27. KEDD:
16:30 – Nőegylet – filmvetítés (A fegyvertelen katona) Szendi Ildikóval
2024. február 28. SZERDA:
12:30 – Áhítat – Csillag – alkalmazottak
14:00 – Áhítat – Timóteus – alkalmazottak
15:00 – Napsugár csoport – Kollégium
18:00 – Házi bibliaóra – Vajkai család – Privigye u.
2024. február 29. CSÜTÖRTÖK:
09:00 – 12:00 – Lelki nap – Mariánum IK – alsó tagozat
14:00 – Bibliaóra – Timóteus
17:00 – Bibliaóra – Kollégium
18:00 – Istentisztelet
2024. március 1. PÉNTEK:
09:00 – 12:00 – Lelki nap – Mariánum IK – felső tagozat
11:00 – Istentisztelet – Timóteus
15:30 – Konfirmáció előkészítő- VIII. évfolyam
16:30 – Konfirmáció előkészítő- IX. évfolyam
17:30 – Énekkari próba – gyülekezeti teremben
18:00 – IFI bibliaóra
2024. március 3. VASÁRNAP:
08:00 – Istentisztelet – Izsa
10:00 – Istentisztelet – leteszi hivatali esküjét Langschadl Virág, a Csillag óvoda kinevezett igazgatónője
18:00 – Istentisztelet
2024. március 4. HÉTFŐ:
18:00 – Házi bibliaóra – Nagy Ilonka (Eötvös u.)
Gyülekezetünk 2024-es évi terve a templomban nyomtatott formában is megtalálható.
Folytatni szeretnénk a múlt éven elkezdett böjti időszak (6 hét) csütörtöki böjti napjait. Gyakorlatban több módja lehet. A teljesség igénye nélkül: lehet félnapos, egész napos, amikor az étkezésre vagy szórakozásra szánt időt IMÁDSÁGGAL töltünk el. 2024 az ÉLŐ IGE ÉVE. Imádkozhatunk, az élő IGE erejéért, bizonyságtevőkért, igehirdetőkért,hogy az Ige, az Isten beszéde adjon világosságot a világban ebben a forrongó időszakban. Imádkozhatunk politikai vezetőkért Európában, egyházi vezetőkért, egyházunkért, a Magyarországi Református Egyházért. A facebookon (Révkomáromi Református Egyházközség) is szeretnénk eseményként megjelölni, akár csatlakozni is lehet.
„Tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberért, királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel” I. Tim. 2, 1-2.