„Áldjátok az Urat minden ő serege:
ő szolgái, akaratának teljesítői!”
Zsolt. 103:21
A mindenható jó Isten kegyelméből és mindenekre kiterjedő gondviselése folytán a Komáromi Protestáns Nőegylet ez évben már megalakulásának 137. évét ünnepelte.
Vajon van-e az emberi léleknek nemesebb hivatása, rendeltetése, mint az elesettek felemelése, támogatása, a szegények segítése és a kisgyermekek felruházása? Áldott legyen azok munkája, akik egyesületünk alapkövét letették és azoké, akik ezen a sziklaszilárd alapon felépítették a jótékonyság egyesületét. Nagy hála és elismerés illeti meg azokat, akik bármely csekély munkával is segítettek eme egyesület felemelésében, és az elődökhöz méltóan munkálkodnak ma is az egyesület fenntartásán és erősítésén. Mi lett volna, ha az Isten, a kegyelem Istene az elődeink áldozatos jótékonysági tevékenységét és a mi munkánkat nem segítette volna? Ő biztosította, hogy a jótékonyság gyakorlásában soha ne fáradjunk el, s fokozott erővel munkálkodjunk az emberbaráti szeretet ápolásán és embertársaink problémáinak megoldásában.
A komáromi református egyház presbitériuma 1880. év telén felkérte Pap Gábor püspököt és Molnár Ádám főgondnok urakat,n egy református segélyező egylet megalakítására ,mivel hogy városunkban akkor már úgy a római katolikus, mint az izraelita hitközségnek volt felekezeti segélyező egyesülete.A helybeli református nőkhöz intéztet felhívást a felhívás élénk visszhangra talált így 1891 február 13-án az alakuló közgyűlésen megalapították a Komáromi Protestáns Jótékony Nőegyletet.
A felhívás élénk visszhangra talált, s az 1881. január 9-ére összehívott értekezleten megjelentek:
-
PAP Gábor – püspök- lelkész,
-
MOLNÁR Ádám – főgondok,
-
BERINKEI Antal, BERINKEI Antalné, NAGY Vilmosné, POGRÁNYI Józsefné, SZÉPE Pálné, SZENTMIKLÓSSY Dezsőné, KONKOLY THEGE Balázsné, PAP Gáborné, JÓKAY Károlyné, BATHÓ Bálintné, BOROSS Károlyné, SZALAY Jánosné, PŐCZE Józsefné, SZULACSÍK Lajosné, KATONA Lajosné, GÁL Zsigmondné, özv. ERDÉLYI Józsefné, KECSKÉS Jánosné, FÁBIÁN Józsefné, RÁCZ Dánielné, BESE Jánosné, ANTAL Jánosné, SZABÓ Sándorné, VILLÁM Sándorné és PAPP Elek.
PAP Gábor püspök úr lélekbemarkoló beszédében felvázolta az alapítandó nőegyesület magasztos hivatását, s a minden szépért és jóért lelkesedő nőket buzdította, hogy az egyesület megalakítása által karolják fel igaz szeretettel a nyomorban szenvedők ügyét.
A beszéd hatása alatt az értekezlet a felvetett eszmét magáévá tette, s nyomban gyűjtést indított a jelenlevőktől begyűjtött 36 forinttal, amellyel lerakta az egyesületi vagyon alapját. Az értekezleten elhatározták, hogy az adományok és a tagok gyűjtése céljából aláírási íveket bocsátanak ki, s egyben testvéri szeretettel meghívták a csatlakozásra az evangélikus egyház híveit is. Megalakulásakor az egyesületnek 678 forint 50 krajcár vagyona, 3 alapítója, 217 rendes tagja és 35 pártoló tagja volt, ebből 207 református és 48 evangélikus.Mivel a reformátusokon kívől az evangélikusok is csatlakoztak a a nemes intézményhez, így az egylet a Révkomáromi Protestáns Jótékony Nőegylet nevet vette fel. . Ezzel a közgyűlés tagjai 1891. február 13-án kimondták a Révkomáromi Protestáns Jótékony Nőegylet megalakulását.
Az előterjesztett Alapszabály tervezetet némi módosítással elfogadták. E tervezetben az egyesület célja a következőképpen volt meghatározva: „a rév-komáromi szegény sorsú protestáns gyermekeknek iskoláztattatása, felruházása, azoknak valláserkölcsi, s szükséghez képest más tankönyvekkel, s egyéb tanszerekkel való ellátása, ha majd később részint a kegyes hívek adakozásából létesítendő alaptőke kamataiból, és részint az évenként befizetett tagsági díjakból befolyó jövedelem az évi szükségleteknek fedezésére fordítható pénzerő lehetővé teszi: a protestáns árváknak, özvegyeknek és a nyomorba süllyedt családoknak készpénzzel, ruházattal, élelmiszerekkel, gyógykezelés és gyógyszerekkel való ellátása, vagy munkaadás által való segélyezése.”
Tisztviselők választására került sor.
-
elnökké választották: KONKOLY THEGE Balázsnét,
-
alelnökké: PAP Gábornét,
-
pénztárossá: BERINKEI Antalnét,
-
számvevővé: MIHÁLYI Ferencnét,
-
gondnokká: id. BESE Jánosnét,
-
ruhatárossá: GULYÁS Ferencnét,
-
titkárrá: KOSSÁR Dezsőt,
-
jegyzővé: TUBA Jánost,
-
orvossá: PENTHE Boldizsárt,
választmányi tagokká pedig 47 asszony-testvért választottak. Így hát az egyesület gondja már PAP Gábor püspök úr vállairól az új tiszti karra szállt. Mint alapító tag és tanácsadó atyai szeretettel és gondoskodással továbbra is tevékenyen részt vett az egyesületi életben és annak felvirágoztatásán. Az egyesület fennállásának megszilárdítását és biztos alapokra való fektetését célozta az egyesület választmányának azon elhatározása, hogy 1881. április 24-én kérvényt intézett n. mélt. TISZA Kálmánné, szül. DÉGENFELD Ilona grófnőhöz, amelyben arra kérte, hogy kegyeskedjen elvállalni az egyesület védnökségét. A nemes szívű hölgy eleget tett a kérésnek és elfogadta a védnöki tisztséget. 100 forint anyagi támogatásban részesítette egyesületünket, így az alapító tagok sorába lépett. Továbbá az egylet részére 285 forint adományt gyűjtött, sőt nagylelkű közreműködésével az egyesületünket ama ritka kitüntetés érte, amely szerint ő ap. kir. felsége 200 forint adományt utalványozott magánpénztárából egyesületünk javára.
Az EGYESÜLETI TISZTI KAR a következőképpen alakult:
-
Az egyesület védnöke:
nm. TISZA Kálmánné, szül. DÉGENFELD Ilona grófnő -
Díszelnökök:
ft. ANTAL Gábor, dr., a dunántúli ref. egyházkerület püspöke, főrendiházi tag, komáromi lelkész,
ft. BALOG Elemér, dr., a dunáninneni ref. egyházkerület püspöke, pozsonyi lelkész. -
Tiszteletbeli tagok:
JÓKAI Mór, BEŐTHY Zsigmond, GELLÉRI SZABÓ János, TÓTH Lőrinc, GHYCZY Kálmán.
Tiszteletbeli tisztviselők:
-
Elnökök:
KONKOLY THEGE Balázsné, PAP Gáborné, BERINKAI Antalné, dr. ANTAL Gáborné, özv. SZÉPE Pálné, özv. LISZKAY Jenőné. -
Pénztárosok:
ÁNYOS Lajos, FÜLÖP Etelka. -
Titkárok:
KOSSÁR Dezső, TUBA János, SZILY János dr., BÁTYAI Mihály, FÜLÖP Zsigmond. -
Jegyzők:
PAP Elek, TUBA János, MÓROCZ Mihály.
Ott találjuk többek között egyletünk jelenlegi tagjainak az őseit, mint például CSINGER, CSUKÁS, KACZ, LELKES, MARCSA, MÓROCZ, PATI NAGY, VIRÁGH, WEISS nevű családokat, akiknek leszármazottjai ma is a nőegylet tagjai.
Örömmel töltött el, amikor a nevek között megtaláltam STOISITS Ilonka néni és SERESS Krisztina néni nevét, akik alapiskolás tanítónőim voltak, továbbá az evangélikus egyházat képviselő dr. ZSOMBOR Miklósné – Jolán nénit, magyar-pszichológia szakos tanárnőmet, aki egyúttal a komáromi Pedagógiai Iskola igazgatónője is volt, CSÍZI Istvánné – Sárika néni középiskolai osztályfőnökömet, GALAMBOS Zoltánnét, Editke nénit, lelkipásztorunk nt. GALAMBOS Zoltánnak a feleségét, akit 1944 szeptemberében a Komáromi Egyházmegye Református Nőszövetsége elnöki tisztére kért fel az egyházmegyei tanács és a volt szomszédaink, az evangélikus TRUGLY család nevét.
Az egylet fő bevételi forrásait a tagsági díjak, az ún. „Kóstolók” és szeretetvendégségek jövedelmei, továbbá a különböző rendezvények bevételei, alkalomszerű adományok és felajánlások, valamint a tiszteletdíjak képezték. Hogy az egyesület kitűzött célját a már begyűlt vagyon csorbítása nélkül megvalósíthassa, a segélyezéshez szükséges összeget kellett még előteremtenie. E célból ún. „Kóstoló”-t rendezett, amely fényes sikerrel 849 korona 82 fillér haszonnal járt.
Ezen a megkezdett úton, lankadatlan buzgósággal haladt előre az egyesület évről-évre arra törekedve, hogy a tagsági díjakból álló bevételeit azután évenként a megtartott kóstoló jövedelmével fokozza. Később álarcosbált és szeretetvendégségeket is szervezett. A bibliamagyarázattal, szabad előadással, zenével, énekkel, szavalással egybekötött összejövetelek oly népszerűségnek és látogatottságnak örvendtek, hogy a kollégium nagyterme sokszor szűknek bizonyult. Ezen rendezvények bevételéből fedezték a révkomáromi szegény sorsú protestáns gyermekek iskoláztatását és felruházását, a nagyobb diákok pénzbeli segélyezését, irodaszereket, nyomtatványokat, postai kiadásokat, a szegények tűzifáját, a személyi illetményeket, valamint a református és evangélikus egyházaknak nyújtott segélyeket (templomrenoválás, orgonajavítás, stb.) is. A hitbuzgóság elevenebbé tételére vallásos könyveket és vallásos irányú műveket is ajándékozott a nőegylet a szegény gyermekeknek. Továbbá segítette a protestáns árvákat, özvegyeket és a nyomorba süllyedt családokat készpénzzel, ruházattal, élelmiszerekkel, orvosi kezeléssel és gyógyszerekkel való ellátással vagy munkaadás által. Ezt az áldásos Istentől áldott munkájukat a nőegylet egészen 1945-ig végezte. Az utolsó segélyezést 1943 Karácsonyán, szerény ünnepély keretében tudták megtartani a rászoruló iskolások között. Ahogy a gazdasági helyzet romlott, az árak megemelkedtek, az egyletet támogatók anyagi ereje is megfogyatkozott, ami lehetetlenné tette az egylet munkáját és a rászorultak támogatását. A keleti front is egyre közeledett, sőt 1945 januárjában elérte a Vágduna vonalát. A jótékonykodást kiszorította a feltornyosuló félelem és a háborús rettegés, sokan elmenekültek a harcok elől békésebb vidékekre (Nyugatra), s a nőegylet beszüntette 65 éves áldásos működését. 1945. március 30-án Nagypénteken még egy véres bombázásra került sor a Rozália-templom körül. Az áldozatok össze-vissza feküdtek a földön. Csend volt. A Vágduna felől dübörgő lépésekkel közeledtek az oroszok. Kezükben lövésre készen volt a géppisztoly, amelyre azonban már nem volt szükség. Rövidesen megkezdődött a halottak eltakarítása, identifikálása. E városnegyed gyászban úszott. Az utolsó repülőtámadás több mint 40 halottat eredményezett. A szabadság küszöbén már csak néhány nap választotta el az embereket a fellélegzéstől, a szabadság boldog perceitől, amelyet hiába vártak.
Május 8-án, a hétéves szenvedés utolsó napján diadalmas össztűz jelezte, hogy vége a háborúnak, a hosszú rettegésnek, s a kíméletlen embertelenségnek. A komáromiak legalábbis azt hitték. Boldogok voltak, hogy Isten átvezette őket a szenvedés tüzén, és most már békében kezdhetik meg a romokat takarítani és az elpusztított hajlékokat újjáépíteni. Majd megindult az iskola, a kultúra és az egyházi élet. Nem felejtettek el azonban egyet: azt, hogy magyarok, akik évszázadok óta itthon vannak! Ez a föld, a Duna-Vágduna összefolyásánál fekvő 700 éves város szeretett hazájuk. Itt mindennek évszázados története van. Szülőföldjüket tépte vihar, rengették földrengések, mosta és mállasztotta árvizek sorozata, pörkölte és pusztította tűzvész, kolera, pestis, de ez a nép mindig hű maradt hozzá. Még Mária Terézia sem tudta innen elmenekíteni őket. Szegényen, de megelégedetten éltek itt katolikusok, evangélikusok és reformátusok egymás mellett. Egy komáromi sem érezte magát vétkesnek azért, hogy magyarul tanította meg az anyai szív imádkozni. Hogy magyar ész és tudás vezette a szekeresgazdák kezeit az áruk szállításában Bécstől az Aldunáig, a közismert gabonakereskedőit a németektől a rácokig és szerbekig, iparosait a híres komáromi tulipános ládák elkészítésére, asszonyainkat és leányainkat a foszlós, messze ismert komáromi cipók sütésére. És még sorolhatnánk tovább is. Évszázadokon át békében éltek a városban lakó német iparosokkal és kereskedőkkel. Soha nem volt összetűzés a Felvidéken a hegyekben kitermelt szálfadeszkákat a Vágdunán Komáromig tutajon szállító szlovákokkal. Évtizedes barátságok sokszor házasságban pecsételődtek meg a városban. Amikor vége lett a háborúnak azt hitték, hogy összefogással, erőik összeadásával kezdhetik meg az újjáépítést. De nem így lett! Az úgynevezett „kassai kormányprogram” nem ismer más nemzetiséget Szlovákiában, csak a szlovákot és a csehet. Mintha a 650 000 magyar nem is lett volna, és ruszin, lengyel, német sem. A kollektív bűnösség bélyegét sütötték a homlokára aggastyánnak és újszülöttnek egyaránt. Még tájékozódni sem volt lehetőségük, mivel semmiféle sajtótermék nem jelenhetett meg anyanyelvükön. Nem volt magyar nyelvű rádióadás sem. Sőt az iskoláikat sem engedték megnyitni. A csak anyanyelvükön tudó magyar gyermekeket idegen nyelvű iskolákba kényszerítették, ahol nagy részük egyik évről a másikra csak bukdácsolni tudott. Ekkor rá kellett döbbenniük, hogy a háború ugyan befejeződött, de a félelem, a rettegés és a szenvedés özöne azonban csak ezután következik.
Majd elárasztották a várost az ún. „szprávcák” (intézők), de nemcsak Komáromot, hanem az egész magyarlakta vidéket. Kik voltak ezek az urak? – Állítólag a Szlovák Nemzeti Felkelésben (1944. augusztus) való részvételükért a magukat hősi vitézséggel kitüntetettek minden jog nélkül betelepedtek üzleteink, boltjaink, iparosműhelyeink pénztára mögé, és tették rá kezüket a napi bevételre, s vitték el azt a tulajdonos orra elől. De ez még nem volt minden.
1946-ban a szenvedések újabb hulláma következett. Megkezdték az őslakosság Magyarországra való kitelepítését. Ezzel 110 000 családot szakítottak ki ősi fészkükből, raktak be vagonokba, s vitték őket át Magyarországra, hogy helyükre onnan, jórészt kalandvágyból, a jobb jövő reményében önként jelentkező családokat telepítsenek.
De még nem fejeződött be a szenvedések sorozata. A hátramaradottakra jött a deportálás veszélye. Ismét megteltek a vagonok az összeszedett magyarokkal, az egyénekkel és a családokkal egyaránt. Most azonban nem déli irányba indultak a szerelvények, hanem nyugat felé, Csehországba.
A háború nyomorúságának, a szprávca-uralomnak, a kitelepítésnek és a deportálásnak, a szenvedések eme sorozatának csak az 50-es évek elején enyhült a szorítása, amikor a magyart is embernek kezdték számítani: egymás után nyíltak meg az anyanyelvi iskolák, s megkapták az állampolgárságot is. S csak ekkortól indult meg nagyon óvatosan, igen lassan a kulturális élet a mi vidékünkön.
A közélet nehézségei és szenvedései ellenére az egyházi élet kisebb fordulattal folyt a maga medrében. Az Ige vigasztalta a megszomorodottakat, erősítette a lankadtakat, bátorította a reményüket vesztetteket, biztatta a kételkedőket. A rettegő, elkeseredett, elcsüggedt lelkek Isten zsámolyánál találtak megbékélést.
Az egyházi szervezetek azonban nem folytathatták munkájukat. 1945 Húsvétjával megszűnt majdnem minden belmissziós egyesület. Így volt ez a komáromi Protestáns Jótékony Nőegylettel is. Az egylet létszáma rohamosan esett. Nem volt áttekintés a tagság felett, s csak később lehetett megtudni, hogy kit hová vittek el, hová kényszerítették letelepedni. Nagytiszteletű GALAMBOS Zoltán lelkipásztorunk kiterjedt levelezést folytatott a kitelepítettekkel és a deportált családokkal egyaránt. Mintegy összekötő kapocs volt az otthon és a távolban sírók között.
Az idősebb nőegyleti tagok közül sokan hazatértek Urukhoz, a megbékélés és az üdvözültek hazájába. Az a néhány itthon maradt egyleti tag erejét vesztve, nem volt képes újraszerveződni. No, meg nem is lehetett. Az államhatalom a jótékonysági intézményeket átvette gondozásba és segélyek, támogatások formájában segítette a rászorultakat. A tanuló ifjúság díjmentesen kapta a tankönyveket, íróeszközöket, füzeteket, s tandíjat sem kellett fizetni a magasabb osztályokban tanulóknak. Mindenkinek munkalehetőséget adott, így a becsületesen és szorgalmasan dolgozó, takarékos beosztással élő családok idővel talpra álltak és emberibb körülmények közé kerültek.
Az 1950-es évektől kezdve megkezdték az egészséges lakások építését is, az egészségügyi gondoskodás is egyre magasabb szintet ért el. A jó szociális és egészségügyi életkörülmények érezhetően jó hatással voltak a második világháború előtti nyomor eltüntetésére.
A Protestáns Jótékony Nőegylet feladata és hivatása tehát megváltozhatott volna. Most már nem a cipő- és ruhanemű osztása, a diákok támogatása, az idősek segélyezése lett volna, hanem teljes erejével bekapcsolódhatott volna az egyházépítés kiterjedt munkájába. De az államhatalom nem engedélyezett semmiféle egyházi kezdeményezést. A régi nőegyleti tagok kimúltak, s a 65 évig aktívan működő, s oly szép eredményt felmutató nőegyletünk lassan szép emlékké lett. A híres révkomáromi egyházban egy drágakő lett, mely elévülhetetlenül ragyog, felejthetetlen munkássága erejével.
1989. november 17-én felsütött a nap Isten népére, s 45 év után újból megnyíltak a hitélet lehetőségei. Nemcsak a tanuló ifjúság számára megindult hitoktatás jelenti a lelkek éledését, de a felnőttek is keresték a hitben való elmélyülés lehetőségeit. Közöttük a nőegylet megalakulása volt az első megmozdulás a bársonyos forradalom után.
1990. április 19-én Takács Zoltánné és Oláh Imréné összegyűjtötte a templomlátogató asszonyok egy részét és 45 év után a kollégium tanácstermében nagy lelkesen újraalapították a Komáromi Protestáns Nőegyletet. Azért szerepel – a régi nevéhez hűen – a megnevezésben a protestáns kifejezés, mert most is több evangélikus testvérünk csatlakozott e patinás nőegylethez. Meg is választották maguk közül a vezetőséget. Az egylet elnöknője OLÁH Imréné gimnáziumi tanárnő lett, aki nagy lelkesedéssel fogta össze eddig is az egylet gondolatát szívükön viselő asszonyokat. De mellette találjuk BERECZ Bélánét (KUTLIK Éva), KORONCZI Dezsőnét (Bihary Jolán), MÁCZA Mihálynét, RUMANNÉ Bíró Eleonórát, FARNBAUER Bélánét (GALAMBOS Lydia), és még több nőtestvért. Az alakuló gyűlésen 29-en jelentek meg, s mindnyájan egyöntetűen csatlakoztak a nőegylet munkájához.
Az alábbi munkafeladatokat tűzték ki:
-
Felújítják a betegek otthoni és kórházi látogatását,
-
Felkeresik a családokat és aktívabb egyházi életre buzdítják őket,
-
Összegyűjtik a kallódó gyermekeket és hitoktatásra, vasárnapi iskolába, valamint ágendai előkészítőbe járásra buzdítják őket,
-
Megszervezik a kicsiny gyermekek őrzését az istentiszteletek idején, hogy a szüleik nyugodtan részt vehessenek az istentiszteleti alkalmakon,
-
Felkarolják a lepramissziót, s annak támogatására gyűjtik a bélyegeket, lepedőket, takarókat, kötszereket készítenek,
-
Gondoskodásuk kiterjed a használt szemüvegek gyűjtésére is,
-
Magukra vállalják a gyülekezetbe érkezett vendégek, előadók, énekkórusok körüli szolgálatot (elszállásolás, étkeztetés, frissítővel való ellátás, stb.),
-
Kézimunkákat készítenek, s azok eladásából támogatják a rendezvényeket,
-
Fehér asztal mellett megvendégelik az iskolás gyermekeket,
-
Hívogatják a híveket a templomba és a bibliakörbe.
A hivatalosan, államilag is bejegyzett szervezet az elmúlt 20 év alatt igyekezett a hagyományt követve, a kor kihívásainak is megfelelni. Úgy az egyetemes, mint a nemzeti kultúra, valamint a diakónia és a közösségben való szolgálat terén részt vállalt a gyülekezet munkájában.
A 40 tagú egylet a tagsági díjból, ami évente 2 euró, az állampolgárok adójának 2%-ából, valamint adományokból biztosítja működését.
A minden hónap utolsó keddjén tartott alkalmakon előadások hangzanak el neves előadóktól. A közösségépítés célját szolgálják a szeretetvendégségek, melyeken felköszöntik a kerek életjubileumot ünneplő tagokat.
A nőegylet kezdeményezésére gazdagodott városunk közössége egy Csokonai-szoborral – amelynek ünnepélyes leleplezésére 2005. május 19-én került sor, a műalkotás DARÁZS Rozália szobrásznő és SZABÓ László bronzöntő műve, – valamint a templomunk bejáratánál elhelyezett domborművel, amely a komáromi gyökerű MOLNÁR Mária misszionáriusnőre emlékeztet bennünket.
Szervezett ünnepi alkalmainkon vendégeink voltak, többek között: a Debreceni Kántus, SÜTŐ András, CSOÓRI Sándor, DOBOS László és CZINE Mihály.
A nőegylet ápolja a kapcsolatot a Pápai Református Gyülekezet Nőszövetségének tagjaival, mivel a pápai és a komáromi gyülekezet testvér-gyülekezetek. A többszöri találkozás lehetőséget adott a tapasztalatcserére és az egymás szolgálata általi épülésre.
Több kirándulást is szervezett a nőegylet. Ezek közül a legemlékezetesebbek a sárospataki, pápai, szentendrei, pannonhalmi, ópusztaszeri és a többszöri budapesti kirándulások.
A nőegylet a gyülekezeti munkából is kiveszi részét. Szeretetvendégségeket támogat, ahol a hittanosokat, az időseket, az egyedülállókat látják vendégül. 2010-ben bekapcsolódott a Diakóniai Központ és a gyülekezetünk ifjúsága által létrehozott Kézről-kézre jótékonysági vásár megszervezésébe. A tagok rendszeresen látogatják a városunkban lévő három szociális otthon lakóit.
A nőegylet évek óta egy rászoruló alsó tagozatos tanuló iskolai étkeztetését támogatja, amely a tagok adományaiból van biztosítva.
A nőegyleten belül 1991-ben a néhai DOBOS Károly budapesti nagytiszteletű úr kezdeményezésére megalakult a Lepramisszió. Munkatársai a nőegylet tagjai, akik hetente találkoztak, hogy az ország különböző területéről érkezett anyagi és tárgyi adományokat rendszerezzék és továbbítsák. A Lepramisszió célterületei voltak: Románia, Nepál, Észtország és Kárpátalja leprakórházai. Jelenleg a szervezet átalakulási folyamat alatt van, mivel 2009-ben olyan magasra emelték a postaköltséget, hogy azóta a kiküldött csomagok postázása nem kifizetődő. Ezért a Lepramisszió kivált a nőegylet kereteiből, annak reményében, hogy bejegyzett önálló jogi szervezetként csatlakozzon a Londonban székelő Nemzetközi Lepramisszióhoz.
2011-ben OLÁH Imréné elnöknő az egészségi állapotára és családi helyzetére való tekintettel lemondott tisztségéről, egyúttal felkérte a tagságot, hogy válasszanak új elnököt. KORONCZI Dezsőné is kérte felmentését a pénztárosi tisztségéből, korára való tekintettel.
2011. február 22-én tisztújításra került sor, amelyen Mgr. ft. FAZEKAS Lászlónét választottuk meg elnöknek, pénztárosnak PAPP Dánielnét, alelnöknek dr. KÖRTVÉLYESI Piroskát. Vezetőségi tagnak VÖRÖS Máriát és NAGY Ilonát választotta a tagság. Mgr. ft. FAZEKAS Lászlóné egy évre vállalta el az elnöki tisztséget. Ekkor a nőegylet 60 taggal rendelkezett. A vezetőség összeállította az éves tervet, mely szerint egész évben dolgozott. Havonta egyszer találkoztunk minden hónap utolsó keddjén, amikor előadások voltak, pl. a Szent Koronáról, az egészséges életmódról, Liszt Ferencről, az ószövetségi nőkről, az újszövetségi nőkről, MOLNÁR Mária misszionáriusról, a magyar költészet keresztyén és nemzeti vonulatának példáiról a 20-21. század fordulóján, REMÉNYIK Sándor költészetéről stb. Részt vettünk a Szeretethíd Kárpát-medencei önkéntes megmozdulásban. Egyházmegyei kórustalálkozót szerveztünk. Kiránduláson vettünk részt St. Margaritenben, a „Passiójáték”-on. Megtekintettük GYÜRE Lajos: „Rákóczi” című színházi előadását. Jótékonysági koncerten vettünk részt a Timótheus ház javára. Júniusban és decemberben köszöntöttük a jubilánsokat.
2012. február 28-án tartottuk évértékelő és tisztújító gyűlésünket, amelyen ft. FAZEKAS Lászlóné elfoglaltsága miatt egy év leteltével leköszönt tisztségéről, de mint vezetőségi tag továbbra is támogatja a nőegylet munkáját. A megtartott tisztújításon a nőegylet vezetése a következőképpen alakult:
-
elnök: dr. KÖRTVÉLYESI Piroska,
-
titkár: SZINEK Gizella,
-
pénztáros: PAPP Katalin,
-
jegyzőkönyvvezető: HEGEDŰS Margit.
-
Vezetőségi tagok: ft. FAZEKAS Lászlóné, NAGY Ilona és VÖRÖS Mária.
A nőegylet 60 taggal rendelkezett.
A következő tisztújításra 2015. január 27-én került sor. A nőegylet vezetése így alakult:
-
elnök: dr. KÖRTVÉLYESI Piroska,
-
alelnök: ft. FAZEKAS Lászlóné,
-
titkár: MIHALIK Erika mérnök,
-
pénztáros: VARGA Éva,
-
jegyzőkönyvvezető: HEGEDŰS Margit.
-
Diakóniai bizottság:
elnök: id. MIHALIK Erika,
tag: BAJCSI Márta.
-
Vezetőségi tagok:
GAZSÓ Mária, NAGY Ilona, PAPP Katalin és VÖRÖS Mária. -
Ellenőrző bizottság:
elnök: ing. CSIBA Zsuzsanna mérnök,
tagok: FEHÉR Erzsébet és mgr. VAJKAI Melinda.
Ekkor a nőegyletnek 74 tagja volt.
A nőegylet vezetősége a legutóbbi 2017. január 31-én megtartott tisztújítás után a következő:
-
elnök: dr. KÖRTVÉLYESI Piroska,
-
alelnökök: ft. FAZEKAS Lászlóné és GAZSÓ Mária,
-
titkár: MIHALIK Erika mérnök,
-
pénztáros: VARGA Éva,
-
jegyzőkönyvvezető: HEGEDŰS Margit.
-
Diakóniai bizottság:
elnök: id. MIHALIK Erika,
tagok: BAJCSI Márta, NAGY Ilona és PAPP Katalin. -
Ellenőrző bizottság:
elnök: ing. CSIBA Zsuzsanna,
tagok: FEHÉR Erzsébet és dr. BAŠTRNÁK Leila.
Jelenleg a nőegyletnek 88 tagja van, köztük 5 evangélikus és 4 katolikus vallású nőtestvér, valamint 5 református férfitestvér is tag.
Hála legyen a mindenható Istennek, hogy választottjai által ránk, törékeny lelkekre bízta a nagy kincsek őrzését, és hogy erre a munkára minket választott ki. Dicsőségben ragyogó örökség maradt ránk elődeinktől, akik 137 éve alapították a Révkomáromi Protestáns Jótékony Nőegyletet. Tudjuk, hogy nekünk, mint ezen isteni örökség boldog élvezőinek, kötelességünk továbbvinni, amit elődeink ránk hagytak. Örökségünk terjesztői és védelmezői vagyunk. Büszkeséggel tekintünk elődeink hagyatékára és ebből merítünk erőt, erkölcsöt, összefogást és magyarságtudatot.
A következő rész a 2012 – 2018 közötti időszak krónikája.
Háromféle célt tűztünk ki magunk elé:
1. Hitmélyítő,
2. Egyháztársadalmi és a
3. Szeretetmunkát – diakóniát.
A megtett utunkat, a jó Isten szeretete vezette, mérföldeket járunk, nem csüggedünk soha sem el, mert van hű pásztorunk. Isten sokat adott nekünk: hitbeli növekedést, örömöt, szeretetet, imáinkat meghallgatta, így alkalmaink lelki épülésünket szolgálták.
1. Munkánk igen fontos része az ima és a bibliaismeret igék által való terjesztése. E téren volt az Úrnak számunkra feladata és mondanivalója. Vendég-igehirdetőink voltak: KOHÚT György, nt. RÁCZ Jolán, nt. ÉCSI Gyöngyi, nt. PAPP Dániel, nt. ANTALA Éva, ELEK László, katolikus esperes; nt. dr. SZÉNÁSI Szilárd, nt. dr. SZÉNÁSI Lilla, nt. Lévai Attilla PhD., dr. Békefy Lajos PhD., dr. Békefy Röhrig Klaudia, P.Tóthné Szakács Zita, Ft. Fazekas László püspök úr, ft. Fazekas Lászlóné, nt. Karvanszky Mónika, nt. Nagy Zsolt, nt. Marci Márió, nt. Marci Veselovszky Angelika.
2. Egyháztársadalmi téren törekedtünk összehozni a lányokat, asszonyokat, fiatalokat, szép korúakat, reformátusokat és más felekezetűeket (evangélikusokat és katolikusokat) minden hónap utolsó keddjén, amikor megbeszéltük terveinket, gondjainkat. Előadások által terjesztettük a kultúrát és a tudományt. Igyekeztünk mindig neves előadókat meghívni. Megtiszteltek minket többek között: dr. GAZDA István (MTI), DRÁFI Mátyás színművész, BANKA Gabriella költő, RAAB Henrietta színművésznő, dr. DUNKEL Norbert orgonaművész, SZOBINÉ KEREKES Eszter, MÉSZÁROS János Elek énekes, KOPÓCS Tibor művészettörténész, grafikus és festőművész, B. TÓTH Klára költő és festőművész, NÁNÁSSY Ildikó zongoratanár,REITER DUÓ, ORGOVÁNYI Anikó költő és festőművész, dr. BAŠTRNÁK Ferenc sebészorvos, dr. MOLNÁR Ferenc pszichiáter, Nánási Ildikó zenetanár, Zétényi Csukás László búvár, dr. Dunkel Norbert orgona művész, Z. Németh István költő, dr. Ratimorsky Piroska régész, dr. Szabó Iván pszichológus és még sokan mások. Vannak szép emlékeink kirándulásainkról, amelyek lelkünket melengetik.Voltunk kirándulni: Nagycenken, Sopronban, Bécsben, Šachtičkyn, Pápán, Vizsolyban, valamint Komárom környékén, Ópusztaszeren, és Tatán.
2013 decemberétől tagjai vagyunk a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének. Azóta családjaink minden évben voltak Budapesten a Parlamentben családi napon. előadáson vettünk részt Budapesten a Nemzeti Színházban, az Operában és a Baltazár Színházban. Szerveztünk továbbá igei, zenés, verses farsangi összejöveteleket is. Nyitottunk a város és az egyházak felé: a Csemadokban 2013. május 23-án FARKAS Gáspár gondnok úr tartott előadást „Őseink öröksége” címmel a komáromi szekeresgazdák életéről. Bekapcsolódtunk a XXII. és a XXIII. Harmonia Sacra Danubia Egyházzenei és Egyházművészeti Fesztiválba, melynek keretén belül dr. KÖRTVÉLYESI Piroska 2013. november 9-én a Szent Anna kápolnában Molnár Máriáról tartott előadást. 2014. október 9-én „Református templomaink” címmel nt. Mátyási Lajos esperes úr képeit állítottuk ki a Csemadokban. Ezeket az alkalmakat közösen szerveztük a Csemadok Városi Szervezetével. Továbbá részt vettünk a szlovák evangélikus testvérek összejövetelén. A magyar evangélikus testvérek szíves meghívásának is eleget tettünk, így együtt tölthettünk egy Istentől áldott ádventi estét. Szerveztünk kézimunka kiállítást. Hála legyen az Úrnak ezekért a sikerekben gazdag, áldott alkalmakért.
3. Szeretetmunkánk végzésénél példaképül szolgáltak az elődeink. Számos jótékony cselekedet bizonyítja munkánkat. A Napsugár csoporthoz tartozó halmozottan sérült ifjak, szüleik és nevelőik részére évente kétszer szervezünk zenés igei alkalmat, szeretetvendégséggel, csomagosztással és kirándulással egybekötve. A halmozottan sérült fiatalok és szüleik részére foglalkozással egybekötött szakmai munkanapokat is szerveztünk. Továbbá háromszor szerveztünk jótékonysági hangversenyt a Timóteus-ház javára. Minden évben részt veszünk a Szeretethíd Kárpát-medencei önkéntes megmozdulásban. Az akció fő célja hídépítés az egyház és a társadalom között, az Isten és az emberek között, a segítségnyújtók és a rászorulók között. Élelmiszerrel és anyagi juttatással támogattuk a többgyermekes rászoruló családokat, meglátogattuk idős testvéreinket a komáromi, aranyosi és a vágfüzesi idősek otthonában. A beteg nőegyleti tagjainkat is látogattuk. A nagykeszi Reménység Otthonban élő testvéreket is meglátogattuk és adománnyal támogattuk őket. A kárpátaljai testvéreinket pénzadománnyal támogattuk. A hajléktalanok étkezésére is adakozunk. Pénzadománnyal támogattuk a Timóteus házat. Kupakokat és ruhákat gyűjtünk a rászorulók részére. Szoros kapcsolatot tartunk fenn a Magyar Református Nőszövetséggel és a Pápai Református Nőszövetséggel. Egész évben biztosítjuk az egyház rendezvényeinek háttérmunkáját. A nőegylet a szakmai nap keretében előadásokkal és képkiállítással mutatkozott be háromszor a nagyközönségnek. Többször írtak rólunk a Dunatájban, a Kis Tükörben, a Carissimiben, a Hirek.sk és a Felvidek.ma hírportálon.
Okunk van a hálaadásra, mert lépésről-lépésre előre jutottunk, úgy lelki, mint szellemi és anyagi szempontból sikerült megerősödnünk és gyarapodnunk. Mindezért hálával tartozunk az Úrnak, hogy a ránk bízott feladatokat el tudtuk végezni. Köszönjük az Úrnak az erőt, egészséget és kitartást, amelyben részesített bennünket, hogy a jótékonyság gyakorlásában soha el nem fáradunk, s fokozott erővel tudunk munkálkodni az emberbaráti szeretet ápolásán és segítséget nyújtunk a rászoruló embertársainak .
Külön köszönjük ft. FAZEKAS Lászlónénak és ft. FAZEKAS László püspök úrnak, valamint segédlelkészeinknek és gondnokainknak a segítségét. Köszönjük szponzorainknak az anyagi segítséget, főleg nőegyletünk pénztárosának, Varga Évának, aki már több éven keresztül támogatja nőegyletünket nagyobb összeggel. Köszönet illeti továbbá vezetőségi tagjainkat, akik szilárd alapkövei az egyletünknek, név szerint: Ft. Fazekas Lászlónénak, Varga Éva, Hegedűs Margit, id. Mihalik Erika, Mihalik Erika mérnök, Gazsó Mária, Fehér Erzsébet, akik minden szolgálatot készségesen vállalnak és az összejöveteleinket töretlenül látogatják és áldásos munkájukkal példaképül szolgálnak a többi nőtestvérnek. Köszönetet érdemelnek azok a lelkes asszonytársaink is, akik szívükön hordozzák egyletünket és szorgalmas munkájukkal segítik a nőegylet tevékenységét.
Tudva, hogy minden alkalom, amikor összejövünk a Krisztus nevében, az a bölccsé tétel alkalma, annak az isteni útmutatásnak, melyet Isten jelölt ki gyermekei számára, akik Őt szolgálják.
A Révkomáromi Protestáns Nőegylet krónikáját a következő igével szeretném befejezni:
„Ha valaki szól, mintegy Isten igéjét szólja, ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ád, hogy mindenben Isten dicsőítessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön örökké. Ámen”
(1Péter 4:11).
Soli Deo Gloria – egyedül Istené a dicsőség!
Összeállította: dr. Körtvélyesi Piroska
a Komáromi Protestáns Nőegylet elnöke
Komárom 2018.december 29.