Kikelet túra 2024

Élménybeszámoló 2024. január 6-án, szombaton 10 fős kis csapat, közös imádság után útra indult az idei év Kikelet túra helyszínére, Tardosra. A parkolóba érve, nehezen szálltunk ki az autókból.Régi szokásunkhoz híven, az egyik túratárs egy tepsi száraz süteményt hozott. Mind […]

15. heti üzenet és hirdetés

„Azután azt mondta Józsué: Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodákat tesz köztetek az ÚR (…) Jöjjetek ide, és hallgassátok meg Isteneteknek, az ÚRnak beszédét!” Józs 3,9 A választott nép áll a Jordán folyó partján. A folyó elválasztja őket az Ígéret […]

13. heti üzenet és hirdetés

Pilátus: „Szokás nálatok, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét ünnepén: akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát? Ekkor újra kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabbást!” Ez a Barabbás pedig rabló volt.” Jn 18,39-40. Nagycsütörtök éjjelén három rabló, gonosztevő […]

Nem véka alá való – podcast: Varga Melinda, életútinterjú

A konfirmációról: “nincs halasztás, most! ez nagyon határozottan eldőlt bennem, az elején még mondtam is mindenkinek, hogy végül is ez csak formalitás. De nem! Úgy érzem egyik legjobb döntés volt, tartozni valahová.“ “és amit könyörgésetekben kértek, mindazt meg is kapjátok, […]

XVII. Egyházmegyei Kórustalálkozó

„Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját!” Zsolt 105,2 Élménybeszámoló egy kórustag szemszögéből. Elérkezett a nagy nap! A révkomáromi Collegium Musicum első részvétele kórustalálkozón! Izgatottan vártuk ezt a napot, mert ez lesz a kórus első külsős fellépése.2023. szeptember 22-én, péntek […]

12. heti üzenet és hirdetés

„De eljön az az óra,… amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” Jn 16,32 Napi Igénkben Jézus a keresztre vezető úton búcsúzik tanítványaitól. Szeretné őket felkészíteni arra […]